Kreatív foglalkozás az újrahasznosítás jegyében

A Fenntarthatósági témahéten a felsős diákok is lehetőséget kaptak, hogy kreatív barkács délelőttön részt vehessenek. A tanulók először egy képgalériát láttak inspiráció gyűjtés gyanánt, mit is lehet hulladékból elkészíteni, ami szép és hasznos illetve szórakoztatható is  lehet. Ezután következett a munka oroszlán része, amit egyedül, párban vagy kis csoportban készítettek el.

Schvirján Mária

Gyalogtúra

A Fenntarthatósági témahét egyik legnépszerűbb programja lett az a gyalogtúra, amit a 4-8. osztályosoknak hirdettünk meg. 2025. 04. 09-én 10:45-kor indultunk az iskolából a Rózsás-tető felé. Felkapaszkodtunk a dombhátra, majd széles erdei úton sétáltunk Dövényig, ahonnan iskolabusszal jutottunk vissza Felsőnyárádra. 37 tanuló teljesítette a 9,2 km-es távot 3 óra alatt. Jó hangulatú, kellemes kirándulás volt, szép napsütésben, jó levegőn. Az élményeket fokozták az őzek és a szarvasok, valamint a tavaszi virágszőnyeg. A gyerekek nagyon büszkék erre a teljesítményre és készülnek a következő alkalomra.

A túra lakóhelyünk közvetlen környezetében olyan útvonalon haladt, amit tanulóink eddig még nem ismerhettek meg. A tavaszi erdő szépségeinek felfedezése is sokak számára újdonság volt. A távolságok érzékelése, becslése és mérése matematikai készségeik fejlesztéséhez járult hozzá. Domborzati formákat figyeltünk meg, a kilátópontokról gyönyörködtünk a panorámában, megnéztük a szomszédos településeket, de láttuk a Magas-Tátrát is a távolban.

Fülpes László

Szabadon választható programok a fenntarthatóság jegyében

A Fenntarthatósági Témahét szerdai programját úgy terveztük meg, hogy a tanulóknak legyen lehetősége saját érdeklődési körüknek megfelelően választani. 3 program lehetőséget kínáltunk fel a 4.-8. osztályosok számára: gyalogtúra a közeli erdőben, kreatív foglalkozás az újrahasznosítás jegyében, illetve sport a szabadban.

20 tanuló választotta a focitornát. Gál Richárd és Kelemen Pálné testnevelők vezetésével nagy elszántsággal küzdöttek egymás ellen a csapatok. A képek itt készültek.

Fülpes László

Idegennyelvi házi verseny

Hagyományainkhoz híven ebben a tanévben is tesztelhették felső tagozatos tanulóink angol és német nyelvi tudásukat. Gratulálunk a sikeres részvételhez!

Angol nyelv:

5.o.

  1. Nyiri Rebeka
  2. Ráski Róbert
  3. Vilcsek Luca Bíborka

6.o.

  1. Antal Attila
  2. Szajkó Linett
  3. Fehér Lili

Német nyelv:

7. o.

  1. Török Anett
  2. Bálint Liliána
  3. Horváth Amanda

8. o.

  1. Madarász Mira, Veres Dorina
  2. Bátori Mira, Szatmári Tamara
  3. Ozsváth Noémi

 

Vargáné Simkó Anna

Alsós interaktív foglalkozás

Az 1-3. osztálynak 2025. 04. 08-án játékos feladatokat szerveztünk a szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás témakörben. A témaválasztás azért is volt nagyon jó, mert ezen a napon érkezett meg iskolánkba az új szelektív hulladékgyűjtő konténer. Antal-Oláh Márta kolléganővel olyan állomásokat találtunk ki ahol a gyerekek aktívan tevékenykedhetnek, miközben ismereteik bővülnek. Többek között tojástartókból készített ügyességi játékokat próbálhattak ki, WC-papír gurigákból tulipánt készítettek. A tornateremben felállított akadálypálya a témahét letölthető „Kalóriát égess, ne szemetet! – Aktív testnevelésóra a bolygóért” című óravázlata alapján készült. Az informatika terem egy hulladékválogatóvá változott át, ahol legó robotok – kukásautók, robotkarok – segítségével „dolgozhattak” a gyerekek.

Fülpes László

 

Faluséta

2025. április 7-én a fenntarthatósági témahét keretében minden osztály rövid falusétát tett Felsőnyárádon. A cél a környezettudatos szemléletmód erősítése volt. A gyerekeknek példákat kellett gyűjteniük fenntarthatóság szempontjából jó és rossz dolgokról egyaránt. A látottakat minden osztály az osztályfőnökével beszélte meg. Tanulóink sok értékes ismerettel gyarapodtak.

Biró Zoltán

Rajz szakkör

Az iskolánkban szeptembertől működik rajzszakkör, ahol kreatív, ügyesen rajzoló kisdiákok vesznek részt. A Fenntarthatósági Témahét alkalmából készítettek a tanulók tojástartóból virágot, melyet ,,dekoratívan kifestett vázába helyeztek”. A képsorozaton az örömteli  munkafolyamat és az elkészült csodás  munkák láthatóak.

Schvirján Mária

Parasportok az iskolában

A 2.osztályos gyerekekkel testnevelés órán kipróbáltuk a parasportokat különféle akadálypályákon. Megbeszéltük milyen érzés bekötött szemmel illetve kerekes kiskocsival teljesíteni a pályát. Nagyon tanulságos volt minden kisgyerek számára.

Barta-Szilva Barbara

Csillagsuli lettünk

Iskolánk alsó tagozatos pedagógusai a tanulókkal együtt részt vettek a 2023/2024-es tanévben a Csillagsuli elnevezésű digitális, moduláris, fejlesztő, tanulást támogató keretrendszer program tesztelésében. Ebben a lehetőség nyílik a tanulók részképességeinek fejlesztésére és a NAT-hoz illeszkedő tananyagok gyakorlására.

Március 31-én hivatalosan is Csillagsulivá váltunk. Iskolánkat Bihari Aranka és Barta-Szilva Barbara pedagógusok képviselték az oklevél átadó és tájékoztató rendezvényen.

 

Területi angol verseny

Iskolánk és a kurityáni Kossuth Lajos Tagiskolánk néhány tanulója eredményesen vett részt március 27- én a Sajószentpéteren megrendezett területi írásbeli angol versenyen. 16 iskola 62 tanulója mérte össze tudását.

  1. o. Nyiri Rebeka I. helyezett
  2. o. Krecsmárik Máté III. helyezett
  3. o. Farkas Gabriella III. helyezett

Felkészítő tanár: Vargáné Simkó Anna

5.o.  Kuzsella Jázmin Linett   Emléklap

Felkészítő tanár: Lovasné Béres Ágnes

8.o. Sándor Zoltán  III. helyezett

Felkészítő tanár: Balla Máté, Lovasné Béres Ágnes

Köszönet a szervezőknek! Gratulálunk a versenyzőknek!

Vargáné Simkó Anna